Tájékoztatás – COVID-19
Published: March 7th, 2022Tisztelt Vendégeink és Barátaink!
Az elmúlt év járványtól sújtott karanténidőszaka után, az idei év tavasza a nyitás jegyében zajlik.
2022. március 7-étől Magyarország kormánya minden fontosabb, a koronavírus járvány terjedését enyhítő intézkedését megszüntette. A könnyítő határozat a járványgörbék leszálló ágának, az új esetek csökkenő számának és az eredményes oltási kampánynak köszönhető.
Az Aria Hotel Budapest minden helyzetben igyekezett az aktuális kormányzati intézkédeseknek megfelelően dolgozni a legfontosabb célunk megvalósításán: vendégeket fogadni, és számukra különleges, a zene harmóniájától inspirált vendégélményt szerezni.
Most remélhetőleg elérkeztünk ennek az embert próbáló időszaknak az utolsó fejezetéhez: az Aria Hotel Budapest valamennyi érdeklődő számára, oltottsági állapottól függetlenül tud szállást biztosítani.
Vendégeinket 2021. június 1-től fogadjuk. Foglalási rendszerünk folyamatosan, megszakítás nélkül elérhető, kollégáink pedig továbbra is rendelkezésükre állnak meglévő és jövőbeli lekéréseik, foglalásaik esetén. Kérjük lépjenek kapcsolatba velünk emailben (stay@ariahotelbudapest.com), vagy a +36 1 445 4055 telefonszámon.
Tájékoztatjuk, hogy a pandémiás helyzet aktuális alakulásának megfelelően a szolgáltatások részletei változhatnak. Kérjük, a legfrissebb információkért vegye fel a közvetlen kapcsolatot munkatársainkkal.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hatályos kormányzati intézkedésekről Magyarország hivatalos kovid-információs weboldaláról tájékozódhat.
Reméljük, hogy hamarosan újra személyesen találkozhatunk. Üdvözlettel:
az Aria Hotel Budapest vezetősége